2010. szeptember 04., szombat               

Keresés

Szavazás

Tud segíteni a helyi tv szerkesztőinek abban, hogy a várost érintő híreket elküldi nekünk elérhetőségeink egyikén?
 
Támogatás

Támogatási területek - programcsomagok

 

 

A Bicskei Városi Tv 2008. december elején új helyszínre, az egykori mozi épületébe költözött. A kábelhálózaton a 3600 háztartásból 2200-at elérünk műsorainkkal, a hetente 2-3-szor jelentkező saját műsorokkal és a folyamatosan üzemelő képújsággal, webes megjelenéssel.

 Szeretnénk megújítani, fejleszteni a városi tv-t és ehhez az Önök segítsége is kell. Mint ahogy a házasulandók összeírják a násznép felé, hogy mire lenne szükségük, mi is azt tesszük, annak reményében, hogy így a támogatók is célirányosan látják azt, hogy a tv működésének mely elemét segítik.

 

Kérem válassza ki, melyik területen tudna segíteni nekünk!

 

 

Kamera program. A stúdió egy professzionális DV kamera megvételéhez keres segítséget. Állvánnyal és mikrofonnal.

Költségvetése: 800.000 Ft/egyszeri

 

Riporthelyszín program. A stúdióban egy felvételi helyszín ún. beszélgető sarok kialakítása (ülőgarnitúra, kisasztal, díszlet).

Költségvetése: 150.000 Ft/egyszeri

 


Vezérlő program. A vezérlő helyiség bútorainak megvétele (íróasztal), célfények, polcok. A támogató neve a stúdióhelyiség bejáratánál jól látható helyen.

Költségvetése: 100.000 Ft/egyszeri



LCD program. Szeretnénk a kimenő adásunkat jó minőségben látni, ehhez kellene egy 82 cm képátlójú Panasonic/Sony Plazma Tv

Költségvetése: 130.000 Ft/egyszeri

 


Sportprogram. A városi tv adását szeretnénk színesíteni, így más sportágak is képernyőre kerülhetnének (kézilabda, kempo, szabadidős sportok, sakk) Az összeg a sportszerkesztőség kezelésébe kerülne (Nagy György)

A támogatót a műsor stáblistáján szerepeltetjük.

Költségvetése: 30.000 Ft/hó 1 éves működtetés: 300.000 Ft

/Csak sportág támogatása lehetséges, külön megállapodás alapján./

 



Gyermek és ifjúsági program. Szeretnénk bővíteni műsorkínálatunkat. Meséket kicsiknek, fiataloknak fiatalok által készített műsor, helyi rock zenekarok bemutatása. A támogatót a műsor stáblistáján szerepeltetjük.

Költségvetése: 30.000 Ft/hó 1 éves működtetés: 300.000 Ft

 

 

Vágó program – a felvételek vágására alkalmas munkaállomás kialakítása. Költségvetése: 500.000 Ft/egyszeri

 

Web-program. Ahhoz, hogy helyi média portállá alakítsuk, hogy bővebb információt tudjunk megjeleníteni honlapunkon, ahhoz szükség lenne segítségre.

Költségvetése: 10.000 Ft/hó 1 éves működtetés: 100.000 Ft

 

Ügyfélszolgálati program. Jelenleg heti két délelőtt van alkalmazottunk a stúdióban. Hasznos lenne, ha a hölgy alkalmazását időben megtudnánk hosszabbítani.

Költségvetése: 50.000 Ft/hó 1 éves működtetés: 600.000 Ft

 

Kábel program. Botrányos minőségű kábelekkel dolgozunk, ezek jó minőségű kábelekre való cserélése a műsor minőségét emelnék.

Költségvetése: 75.000 Ft/egyszeri

 

Vitrin program. A stúdió területén egy megvilágított vitrinbe elhelyezett felvétel-technikai kiállítás, régi kamerákkal, filmfelvevőkkel, a támogató neve etikett kártyán látható.

Költségvetése: 50.000 Ft/egyszeri

 

Fotókiállítás program. A stúdió területén egy állandó fotókiállítás keretei.

A stúdió utcai ablakaiba és a stúdió falára kihelyezett üveglapos keretek megvétele. A képújságon meghirdetett kiállítási lehetőséget kínálnánk fel Bicske és környéki alkotóknak, havi frissítéssel.

Költségvetése: 50.000 Ft/egyszeri

 


Arculati program.
A forgatásokon résztvevők egységes felsőruházatát szeretnénk (jó minőségű fekete póló, feliratozott baseball sapka Bicskei Városi Tv felirattal).

Költségvetése: 30.000 Ft/egyszeri

 

Szakmai továbbképzés program. Nincs a Városi tv-nek szakkönyve, nincsenek szakmai folyóiratai, ezek beszerzéséhez keresünk támogatót.

Költségvetése: 50.000 Ft/egyszeri 2009-évre

 

 Textil program. A meglévő ülőgarnitúrák áthúzása, függönyök, hátterek megvétele.

Költségvetése: 100.000 Ft/egyszeri

 

Reklám program. A stúdió főbejárata fölé elhelyezett reklámtábla, céges matricák, céges tollak.

Költségvetése: 50.000 Ft/egyszeri

 

Kávé program. A felvételre várakozó vendégeinket szeretnénk megkínálni egy kávéra. Három tonett szék, egy kis asztal, egy kávéfőző, csészék… A nyári hónapokban a stúdió előtti téren lenne mód leülni, beszélgetni.

A támogatót egy keretezett kiírásban jelenítjük meg.

Pl.: „Önt a …….Bt. hívta meg egy kávéra….”

Költségvetése: 200.000 Ft/egyszeri

 

Tisztaság program. A stúdió tisztántartásához kellene egy porszívó, felmosó szett, tisztítószerek stb.

Költségvetése: 25.000 Ft/egyszeri

 

 

 

 Minden program támogatója a Képújságban és itt a honlapon a Partnereink menüpontban is felsorolásra kerül.

 

 

A Bicskei Városi Tv főtámogatói státuszát 2010-es évre 1 millió forintban állapítottuk meg, amely minden kimenő műsorunk stáblistáján szerepeltetünk.

 

Tisztelettel és szeretettel várjuk:

 

Jóna Dávid

szerkesztő